2009. június 10., szerda

Az előző bejegyzés folytatása

A Blikk, miután közzétette D. Petronella olvasói levelét, miszerint ő a horoszkópja szerint él, utána járt a történetnek és megkereste egyik volt férjét. X. Ödön így beszélt élete volt párjáról.

Rögtön tudtam, hogy Petronellácska különleges nő. Első találkozásunk alkalmával éppen a Hősök terén iszogatta a két literes asztali feheret, ami nekem is a kedvencem, pláne ha sok. Szerelem volt első látásra! Mezítláb volt, pedig a mínusz 4 fok sokakat elriasztott volna a naturalizmus eme formájától. Erős személyiség, aki nagy hatással van a környezetére, hogy mást ne mondjak, akkor a téren egyszerre 17 óvodás csoport kezdett el bőgni miatta.

Amikor azt mondta, hogy elhagy a horoszkóp miatt, azt hittem egy orvos van a háttérben. Mivel szívem csücskét csak a börtönorvos látta az utóbbi bő 15 évben, megkerestem a dokit és jól helybenhagytam egy szeneslapáttal. Elvette az eszem a féltékenység…
Azóta a szerelem már más formában jelenik meg az életemben, de erről nem szívesen beszélnék.
Petronellám, ha rácsos ablakot, vagy netán vazelint látsz, gondolj rám! Mindig szeretni foglak!

A Te Ödönkéd

2009. június 4., csütörtök

Blikk olvasói levél

Csókolom! Én egy modern 39 éves nő vagyok, Blikket olvasok, bifidusz effenzisszel tartom rendben hormon háztartásomat, hogy mással ezt most ne is igazoljam. A heti horoszkópom alapján megint beköszön az igaz szerelem üres életem monotonságba fulladó lassú folyamába, mely körül veszi aurámat és megbéklyózza szexuális kisugárzásomat. Lelkem természetesen a horoszkópot olvasva elöntődött az új kapcsolat előtti kislányos izgatottság kellemes reszkető érzésével.

Habár azt picit csodálom, hogy már ismét kész vagyok egy új kapcsolatra. Ugyanis én nem pusztán hiszek a csillagok állásában, hanem tudom (!), hogy ez életem mozgatórugója. Ebből kifolyólag az utóbbi 10 évben 97-szer házasodtam össze, majd váltam el, 77-szer nem hoztam fontos anyagi döntést, hogy mást nem mondjak. Szerintem egy kicsit ennek is köszönhetően az anyakönyvi hivatalban a legutóbb felajánlották, hogy akár megoldják a lehetőségét annak, hogy bérletet vehessek, és kedvezményt kapjak minden tizedik házasságkötés után.
Meg azért már a környezetem is kezdi frusztrálva érezni magát, mármint, azok, akik még tudom, hogy hol laknak – nem is tudom, hogy a többiek vajh miért költözhettek el? Egyetlen barátnőm, aki mindig is támogatott legutóbb már megemlítette, hogy szerinte az eutanázia, mint olyan, igazán szerepelhetne már megoldásként a horoszkópomban.
Úgyszólván elveszítettem a lábam alól a talajt, és a sötét verem, amely alattam tátong, késztetett eme levél megírására.


Mit tegyek?

A képen: Petronella izgatottan várja a lovagot a fehér lovon
folyt. köv.

2009. június 2., kedd

A Rám-szakadék meghódítása - based on a true story

Az élet néha furcsa eseményeket produkál. Hogy mást ne említsünk, Visegrád mellett található egy roppant érdekes, ámbátor a kirándulók körében turisztikai célpontként kevésbé alkalmazott kisebb földrajzi jelenség, amely a Lukács-árok nevet kapta. Elhelyezkedését tekintve kissé északra található a Rám szakadéktól, amely már rengeteg fiatal, tanulási vágytól vezetett nebulókból álló osztályt vonzott.
1. kép: A Lukács-árok, mely nem kopik, habár lehet azért, mert már nem tud hova.





A Magyar Turisztikai Hivatal Szakadékok Nézegetésével Foglalkozó Részlege valamint a Magyar Geológiai Intézet menzájának legutóbbi közös elemzése azonban egy roppant érdekes, a környék jövőjét meghatározó körülményre hívta fel a figyelmet. Az utóbbi időben annyira eltolódott a látogatások súlypontja a Rám-szakadék irányába, különösen kora nyáron, hogy félő, a szakadék elkopik. Bizony. Az elemzés nyilvánossá tételét nem akarják elsietni, nehogy pánikba essenek az emberek, de a kirándulások vezetőit már értesítették, hogy amennyiben ez megoldható, inkább a Lukács-árkot látogassák meg utazásuk alkalmával. Így az utóbbi időben több fiatal kópéban is az a látszat képződhetett, hogy kísérőjüknek fogalma sincs, merre lehet a Rám-szakadék, pedig lehet ő csak a Földért tett mindent, mint a Bolygó Kapitánya.

Vagy fogalma se volt, hol van a Rám-szakadék.



2. kép: Rám-szakadék: A bal oldala mintha már kopna, amit a Bolygó Kapitánya csipőre tett kézzel konstatál.