Kovács Mátyás buta. Ezért nem is tervezi, hogy a közeljövőben bármit is elolvasna a műsorújságot leszámítva. Azonban az szerinte se járja, hogy a fiataloknak tandíjat kelljen fizetniük. Mivel azonban Kovács Mátyást még a kutyája is lenézi, tudta, hogy Fenoman segítségére is szükség lesz. Felvette hát frissen mosott jelmezét és elindult rendet rakni a fejekben.
Este belopodzott dr. phd. prof. Hillller István illetékes miniszter otthonába, aki éppen azt számolgatta, hogy egy új kormányzati Audi A8-as mennyi hátrányos helyzetű gyerek tandíja. Már éppen közel járt az eredményhez, amikor Fenoman a meglepetés erejével hatott hazánk oktatási vezérére.
- Ne számoljon tovább, Miniszter Úr!
- Áhh, Fenoman Úr! Mi járatban erre? - kiáltott fel István miniszter úr.
- Jöttem, hogy megakadályozzam a tandíj bevezetését - tért a lényegre Fenoman.
- Ugyan, inkább egyezzünk meg. Körülbelül 500 diák tandíjának sorsa még bizonytalan. Ha esetleg azokról ön döntene, hm?
- Engem nem lehet megvásárolni Uram, engem nem! Inkább lízingeljék az Audikat a 30 forintos vizitdíjból, höhöhö. (Előzmény: Fenoman kalandjai - I. rész)
- Szóval az is maga volt! Na de egyszer még megállítjuk, bizony. Addig is visszavonjuk a tandíjat, ha így megfelel?
- Jól van. Így nem kell testi retorziót alkalmaznom Önnön. Amúgy megyek is.
És Fenoman ment is, mert ezt mondta.
Másnap sokan ujjongtak, amikor bejelentették, hogy nem lesz tandíj. Mindeközben 16 Audit mégse rendelt meg a kormány az épülő kormányzati negyedre hivatkozva.
A képen az látható, ahogy miniszter úr megkéri Fenomant, hogy ne bántsa.