A félreértések elkerülése végett beismerő vallomást teszek, előttem, mint tanú előtt, habár nem tudom ilyen van-é, ugyanis igazából nem is vagyok magam előtt, hanem mindinkább egymásba fónodtam önnön magammal. Szóval az oldalon szereplő történeteket nem én írom, hanem kényszermunkáztatok afgán humoristákat. Ez már ilyen.
Abdul Humor és Abdul Poen a tálib rezsim elől menekültek vízibiciklivel Magyarországra.Útjuk során sok nehézséggel kellett megküzdeniük. Először is nem volt víz, így a vízibiciklizés nemcsak hogy megerőltető, hanem még igencsak feltűnő tevékenység is volt. Ezért mindig csak éjszaka haladtak, és méghozzá víz se volt, így izzadtak is rendesen. Magyarországra durván 2 hónapja érkeztek. Abdul és Abdul célja az volt, hogy majd hozzáfordulnak az ombudsmanhoz, de pechjükre éppen amikor az Aggteleki cseppkőbarlangban vízibicikliztek, rájuk bukkantam, mert éppen arra jártam. Azonnal hatástalanítottam őket és hozzáláttam a kihallgatásukhoz. Nyelvi nehézségbe ütköztünk azonban, ami poénos szituációkhoz vezetett. Ilyenkor nevettünk. És amikor kiderült, hogy humoristák, gondoltam akár átírhatnák a rólam kialakított képet, miszerint majd páran úgy gondolják, "De vicces is ez a Zoli, hát!", meg ilyenek. Mondtam is szűkös afgán szókincsemmel nekik, hogy találjanak ki vicces történeteket, meg horoszkópot, meg olvassanak Blikket, hogy cinizmussal kevert sztorikat írhassanak a mai sztárokról. Cserébe felajánlottam nekik kettő Samsungos dobozt, éjszakai hálás céljából, meg naponta 3 száraz zsemlét. Plusz, amolyan sikerdíjként szólok majd az ombudsmannak, amint 10 ember szól nekem, hogy "Fúú, ez vicces volt!". De persze honnan is tudhatnák a kis naívak, hogy mikor szólnak nekem. Höhö. Szóval, amíg lesz pénzem száraz kennyérre, a blog is tovább fog működni, habár azért tartok a bevándorlási hivataltól is. Most megnyugodtam, megyek a pékségbe...
A képen: Abdul és Abdul eldönti, hogy hozzáfordulnak az ombudsmanhoz.
